A Feltámadás Napja talán a legnagyobb ünnepe a kereszténységnek. Sajnos a járvány miatt nagyon valószínű, hogy az idei Húsvétot az otthonainkban kell megünnepelnünk, és nem fogunk tudni imaházainkban emlékezni Jézus kereszthalálára és feltámadására.

Biztos vagyok benne, hogy az online istentiszteleteken minden gyülekezet különös figyelmet fog szentelni ennek az alkalomnak. Szeretnénk mi is itt a dömsödi körzetben valami kis személyes dologgal hozzájárulni az ünnep fényéhez. Azt találtuk ki, hogy megpróbálunk néhány olyan verset és éneket feltenni hang- vagy videoanyagként majd honlapunkra, amiket talán az imaházban mondanánk el jövő vasárnap. Sikerült 1–2 testvérrel egyeztetni erről, akik szeretettel vállalták ezt a szolgálatot.

Azonban nem szeretnénk csak rájuk korlátozni ezt a lehetőséget. Ezért bíztatok mindenkit, akár a dömsödi, akár a dunavecsei vagy kiskunlacházi gyülekezetbe jár, hogy ha érez indíttatás erre és teheti, akkor ne habozzon csatlakozni ehhez a szolgálathoz. Ettől talán egy kicsit jobban miénk is lesz ez az ünnep. A technikai problémák leküzdhetőek, hiszen egy egyszerű telefonnal is lehet kép- vagy hanganyagot készíteni, és a család fiatalabb tagjai talán tudnak segíteni az elkészült felvételek eljuttatásában.

Jövő péntekig várjuk szeretettel a jelentkezéseket az info@domsodibaptista.hu emailcímen, vagy telefonon is felhívhatnak a testvérek a +36 20 886 4863-as telefonszámon. Kedvcsinálónak pedig szeretnénk Noémivel már most vasárnapra, Virágvasárnapra valami meglepetéssel készülni.