Régidők, 1980-2005
2022. május 28.

Diakónus vasárnap

Valamikor az 1970-es évek végén a dömsödi imaház adott otthont annak a diakónus vasárnapnak, melyet a Közép-Magyarországi Egyházkerület déli területe tartott. Sok vendég között ott volt dr. Meláth Ferenc, az Országos Diakónus Bizottság elnöke, Boros Gergely soltvadkerti lelkipásztor, és dr. Fazekas László valamit Szilágyi Zoltán, akik a Diakónus Bizottságot képviselték.

Régidők, 2005 után
2022. április 7.

Művészeti Napok 2002

Majdnem 20 évvel ezelőtt, 2002. november 8-án gyülekezetünk énnekkara egy különleges szolgálaton vett részt. A Dömsödi Művészeti Napok hangversenyén az idősebb énekes testvérekkel kiegészülve több számukra kedves éneket énekeltek a hallgatóság örömére.

Régidők, 1969-1980
2021. december 5.

Jubileum 1971

1971. szeptember 12-én ünnepelte a dömsödi gyülekezet fennállásának 90 éves jubileumát.

Régidők, 2005 után
2021. július 3.

Libickozmai táborozás 2013

Beköszöntött a nyár, ami az idén is kikapcsolódásra, pihenésre és nyaralásra csábít mindenkit. Talán a nagy melegben jó egy kicsit a hűs szobában is maradni néha, és felidézni egy 2013-as táborozást, amikor a körzet ifjúsága egy rövid hetet együtt töltött Libickozmán.

Régidők, 1945 előtt
2021. május 15.

Hitelődeink – Horváth Mihály (folytatás)

Néhány hete meghallgathattuk Horváth Misi bácsi bizonyságtételét, hogy hogyan tért meg és döntött arról, hogy Istenben bízva éli le életét. Most a régi felvétel második részében arról mesél, hogy fiatal hívőként milyen megpróbáltatások érték a katonaságban a világháború idején.

Régidők, 1945 előtt
2021. május 1.

Hitelődeink – Horváth Mihály

Horváth Misi bácsi egész életét Isten szolgálatában töltötte. Erről tanúskodik az a felvétel is, melyben élete különböző epizódjairól mesél.

Régidők, 1969-1980
2021. április 4.

Húsvét 1973

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mivel lehetne kicsit emelni az idei ünnep fényét, így keresgélés közben rábukkantam egy 1973-as felvételre, amely a dömsödi gyülekezet húsvéti ünnepéről készült.

Régidők, Zene, 1945-1969
2021. február 6.

Jézusban élek

Tassi Imre és Lázi Sándor barátságából született néhány ének a dömsödi gyülekezetben, melyből egyet néhány hónappal ezelőtt megosztottunk itt a honlapon. Most egy újabb művet szeretnénk bemutatni, amit szintén ők szereztek. A címe: Jézusban élek!

Régidők, 1980-2005
2020. december 31.

Pillanatképek 2005

2005 szilveszterére készült egy videó az év eseményeiből összevágva. Nézzük meg újra ezt a filmet és idézzük fel együtt, hogy mi is történt a 15 évvel ezelőtt a gyülekezetünkben.

Régidők, Zene, 1969-1980
2020. december 24.

Karácsonyi oratórium

A gyülekezetben több évtizede hallottam először a "Karácsonyi oratóriumról". A nagybetűs KARÁCSONYI ORATÓRIUMról, melyet az idősebb testvérek olykor-olykor felidéztek, és mély áhítattal meséltek nekünk fiatalabbaknak a "karácsonyi csodáról".

Régidők, 1980-2005
2020. december 13.

Advent 2002

2002. december 14-én, Adventi Zenés Áhítat volt a Dömsödi Baptista Imaházban, melyen a gyülekezet énekkara szolgált.

Régidők, 1980-2005
2020. december 6.

Dömsödi Imaház megnyitója

1995. december 9-e egy rég várt ünnepe volt a dömsödi gyülekezetnek, ugyanis ezen a napon volt az új imaházunk ünnepélyes megnyitója. Mindez éppen 25 éve történt, így talán az alábbi videóval érdemes felidéznünk ezen a jubileumi évfordulón, hogy milyen lelki gondolatokkal vettük birtokba az új épületet.

Régidők, 1969-1980
2020. október 31.

Kiállítás Dömsödön

49 évvel ezelőtt, 1971. november 1-jén megjelent egy írás Békehírnökben. Gerzsenyi Sanyi bácsi arra bíztatta az újság olvasóit, hogy látogassanak el Dömsödre, ahol egy nagyszerű kiállítást tekinthetnek meg. A gyülekezet alakulásának 90. évfordulójára készült gyűjteményre bizonyára sokan emlékeznek még. Talán ez a cikk segít a részleteket is felidézni. Aki pedig nem láthatta élőben, annak szolgáljon ez az írás összefoglalásul.

Régidők, 1945-1969
2020. október 3.

Hálaadó ünnepség Szalkszentmártonon

Megérkezett az ősz, ami rendszerint a hálaadó ünnepek időszaka is. Erre gondolva szeretném most közzé tenni egy nagyon régi hangfelvétel feljavított másolatát, mely Szalkszentmártonon készült.

Régidők, Zene, 1945-1969
2020. szeptember 13.

Esti alkony

Kevesen tudják, de jó néhány évtizeddel ezelőtt született néhány különleges szerzemény a dömsödi gyülekezetben Tassi Imre és Lázi Sándor tollából.

Régidők, 1980-2005
2020. augusztus 29.

Énekkari jubileum 2000 novemberében

2000. november 26-án délután jubileumi alkalomra gyűltünk össze a dömsödi imaházba megünnepelni a gyülekezet énekkarának 110 éves évfordulóját.

Régidők, 1945-1969
2020. augusztus 4.

Dömsödi énekkar a rádióban

1950. március 9-én Lázi Sándor és a dömsödi énekkar szolgált a rádióban.

Régidők, 1969-1980
2020. május 30.

Bemerítés 1971 júniusában

1971. június 20-án a Dömsödi Baptista Imaházban tizenegy testvér vallotta meg hitét a gyülekezet előtt, merítkezett be és csatlakozott a gyülekezethez.

Régidők, 1945 előtt
2020. május 23.

A legrégebbi fotó

A legrégebbi ismert fotó, mely az 1907-ben épült dömsödi imaházat és az előtte álló gyülekezetet örökítette meg az 1920 évek elején készülhetett.

Régidők
2020. április 25.

Dömsödi körzet Pesterzsébeten

Miközben keresgéltünk, hogy mit lehetne feltenni a honlapra ezen a héten, rábukkantunk egy régi felvételre a pesterzsébeti gyülekezet honlapján.