Hagyományosan minden ősszel egy-egy vasárnapot kiemelten arra szánunk, hogy hálás szívvel megköszönjük Istennek a felék áradó gondviselését és szeretetét. Ezek a rendkívüli hálanapok már nagyon régóta ott vannak szinte minden baptista gyülekezet életében, és nem volt ez másképpen az idén sem Dunavecsén és Dömsödön.

A kedves, kis dunavecsei imaházban október 2‑án délután gyűltünk össze ünnepelni. A körzet testvériségének Mészáros Kornél lelkipásztor hirdette az igét a Prédikátor könyve 3. részének néhány verse alapján. „Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember.”

Tudunk‑e örülni és hálásnak lenni? Valójában nem vagyunk könnyen hálásak. Sokkal könnyebben tekintünk hiányainkra, a még betöltetlen szükségeinkre, mint az áldásainkra. Pedig az áldások ott vannak mindenhol, elég csak kinyitnunk egy szekrényt az otthonunkban. De ott vannak az emberi kapcsolatainkban is, mégis gyakran sokkal könnyebb a másikat kritizálni, mint hálás szívvel megköszönni egy finom ebédet, egy elvégzett kerti munkát, vagy egy idegen bolti pénztáros munkáját. Kezdjünk el hálás szívvel odafordulni egymáshoz ‚és észrevesszük, hogy mennyire megváltozik az életünk!

Amikor utazik a család, egy gyermek nem törődik azzal, hogy van‑e elég üzemanyag az autóban, van‑e ruha a bőröndben, étel a hűtőtáskában. Megbízunk‑e annyira Istenben, hogy ha vele együtt indulunk, akkor Ő gondoskodni fog mindenről, és nekünk semmi miatt nem kell aggódnunk? Pál apostol mondja, hogy „Örüljetek az Úrban mindenkor!”. Ha egyedül „utazunk”, akkor nem látjuk meg az áldásokat, de ha együtt megyünk Jézussal, akkor miért ne lehetnénk mi is olyan hálás szívűek, mint Ő?

Annyi okunk lenne az örömre, de sokszor elrontjuk. Döntsük el most, hogy örülni akarunk! Őszinte, szívből jövő örömmel.

Az igehirdetés után sok bizonyságtételt hallgathattunk meg a dunavecsei testvérektől arról, hogy az utóbbi időben hogyan áldotta meg az életüket Isten. A szívből jövő gondolatok között a dömsödi énekkar szolgálata erősítette az örömünket és a hálánkat Isten felé.

A hálaadó ünnepkör október 16-án a dömsödi imaházban folytatódott. Délelőtt Tóth András teológus testvér szolgált közöttünk, aki az Apostolok Cselekedetei 2:7–12 alapján hirdette Isten üzenetét. Sokféle feladata van a mindenkori keresztény gyülekezetnek, de a legfontosabb ezek közül a növekedés (Efézus 4:15–16). Akkor töltjük be a küldetésünket, ha hirdetjük az evangéliumot, és embereket viszünk oda Krisztushoz.

Mit tudunk magunkkal vinni a Mennyországba? A világi dolgainkat, az autónkat, a házunkat biztosan nem, de még a Bibliánkat, a harmóniumot, az orgonát, az imaházat sem. Csak egy valamit tudunk magunkkal vinni: azokat az embereket, akiket Krisztushoz vezetünk. Semmi mást, csak azokat, akik megtérnek a bizonyságtételünk által.

Az a feladatunk, hogy evangélizáljunk. De Isten tudja gyengeségeinket és hogy erre magunktól nem vagyunk képesek. Ezért hálára ad okot, hogy nem hagyott magunkra bennünket ezzel a feladattal, hanem megígérte és elküldte számunkra a Szentlelket, aki ott van velünk és segít bennünket mindennap. Támogat, vigasztal és segítséget nyújt az evangélium hirdetésében. Nem „fogyasztásra” lettünk elhívva. Jó dolog hallgatni Isten igéjét, de nem azért kapjuk, hogy megtartsuk, hanem azért, hogy továbbadjuk. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna velünk, ha nem lett volna valaki, aki hirdeti számunkra is Isten igéjét? Akkor soha nem ismertük volna meg Isten kegyelmét. Ne tartsuk meg magunknak az örömüzenetet!

12 egyszerű tanítvány felforgatta az akkori világot a Szentlélek által, és ma több millió ember követi Jézus Krisztust. Az ad igazi hálára okot, hogy nemcsak ők, hanem mi is megkaptuk Isten Szentlelkét, mely arra hívja a dömsödi körzetet is, hogy adjuk tovább mindazt, amit Tőle kaptunk. Ne aggódjunk, mert Isten nem hagy egyedül, és tudatosítsuk magunkban, hogy alkalmasak vagyunk erre a szolgálatra. Isten Szentlelke velünk lesz és erőt fog adni számunkra.

A délutáni hálaadó istentiszteleten már egy újabb vendég is csatlakozott hozzánk, Mészáros Kornél testvér. Ő az igehirdetése előtt egy rendhagyó, közös igeolvasásra hívta a gyülekezetet. A 136. zsoltár ismert gondolatait Mészáros testvér olvasta fel, de minden egyes bibliavers végét a körzet testvérisége közösen zengte: „mert örökké tart szeretete”.

Mennyire vagyunk hálásak? Az Úrral való kapcsolatunkban talán jobban megszokott, hogy kérünk inkább, és kevesebbszer fordulunk felé hálával. Pedig már csupán a 136. zsoltár is nagyon sok indokot ad számunkra, hogy miért lehetnénk hálásak.

Adjatok hálát, mert Isten létezik és jó! Mert mindenek felett van. Ő a legnagyobb, a leghatalmasabb, az Egyetlen. És valamiért ez a hatalmas Úr törődik az emberrel. „Mert örökké tart szeretete.”

Isten hatalmas csodákat tett. Megteremtette a világot. Milyen csodás feltekinteni az égre és a csillagokban gyönyörködni! Megteremtette az embert is, mert valakit szeretni akart, valakire ki akarta árasztani a szeretetét. Ha körülnézünk a világban és gyönyörködünk a szépségében, akkor látjuk mindazt, amit Isten csak nekünk teremtett. Ezzel a szeretettel ölel körül bennünket. „Mert örökké tart szeretete.”

Isten a kiválasztottjainak utat ad és az ellenséget félreállítja. Nézzünk csak vissza, hogy milyen sok esetben vezetett bennünket Isten kegyelemes módon! Izráel népét a pusztában is vezette. A mai világ is kezd pusztává lenni: emelkedő energiaárak, háború, infláció. De Isten át tud vezetni rajtuk! „Mert örökké tart szeretete.”

Isten kétféle módon törődik velünk: Ő ad testi és lelki eledelt is. A hálaoltáron ott van a gazdag termés, amivel Isten megáldott bennünket az idén, és örömteli szívvel mondhatjuk, hogy mindennap volt kenyerünk. Nem kellett éheznünk. A lelki asztal is gazdagon terítve van: van igénk, van Bibliánk, van közösségünk, van gyülekezetünk. Felfoghatalan lehetőség van a lelki eledelre a templomokban, a médiában és főleg az interneten. „Mert örökké tart szeretete.”

Étkezés előtt megtanítjuk gyermekeinkkel, hogy imádságban kell megköszönni a terített asztalt. Néha talán ez megszokássá válik és egy gyorsan letudott „köszi” válik belőle. Tudunk‑e úgy hálát adni az ételért, hogy egy Istenhez illő köszönöm legyen? Talán megszokásból jövünk gyülekezetbe is. Adunk‑e hálát azért, hogy találkozhatunk Vele? Azért, hogy lelki eledelt ad számunkra, vagy hogy találkozhatunk a testvéreinkkel?

Éljük át belső meggyőződéssel, hogy Isten szeretetéből van életünk! Erősödjünk meg ebben, és fejezzük ki Atyánk felé mi is a szeretetünket hálás szívvel mindennap!

Az igehirdetés szavai sokunkat arra bátorítottak, hogy bizonyságtételben, versben, énekben mondjuk el, miért vagyunk hálásak. Nagyon áldásos volt mindannyiunknak hallani a sok őszinte, szívből jövő gondolatot és épülni belőle. A dömsödi énekkar énekei pedig szinte minden egyes elhangzott mondatot tovább erősítettek a lelkünkben: „Fogadd el hálaénekem gazdagon áldó Istenem!”, „Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten!”, „Jöjjetek vígan, zengjük el: Isten szeret!”, „Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem.”.

Akik ott lehettünk, mindannyian hálás szívvel éltük meg ezeket az alkalmakat, melyeket hiszem, hogy Isten arra használt fel, hogy még közelebb vonjon bennünket magához. Istené a dicsőség és a hála érte!