Elgondolkoztam, hogy ebben a rohanó világban vannak‑e az embereknek céljai, vágyai, tervei, vagy csak a túlélésre játszunk. Egy biztos, nekem vannak!

Cukrászként mindig figyelek arra, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a munkámat, de van, amikor ez nem elég. Van, amikor azt várják tőlünk, hogy csendben húzzuk meg magunkat és bólogassunk mindenre. Így felmerül a kérdés: van‑e értelme hajtani? Van‑e értelme tanulni, fejlődni? Aztán mikor már teljesen belemerülsz az önsajnálatba, Isten eléd tár egy lehetőséget, és rájössz, hogy megérte küzdeni.

Idén úgy alakult, hogy anyukámmal kertészkedünk. Nagy lelkesen nekiláttunk elvetni a magokat. Teltek a hetek, de semmi. Ismét elgondolkoztam: megérte belevágni ebbe? A hetek csak múltak, és kezdett zöldellni a kert. Az örömünk nem tartott sokáig, hiszen jöttek a kártevők, és azt gondoltam, nem éri meg. De ahogy múlt az idő és ránézek a növényekre, és látom, ahogy a virágokból kifejlődik a termés, olyankor eszembe jut, hogy Isten megáldja a kemény munkát.

Mikor elkezdtem ezeket a gondolatokat leírni, még nem tudtam, hogy mi lesz a vége. De ahogy ideértem, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy az erőfeszítéseinknek csak akkor van értelme, ha Isten velünk van és mi Ővele.