Az idén több alkalommal szerveztünk mi fiatalok valamilyen közös programot. Kihasználva az iskolai őszi szünet szabadságát, még szerettünk volna egy utolsót túrázni a Pilisben, mielőtt beköszönt a hideg tél. Reménykedve néztük az időjárás-jelentéseket, de sajnos a gyönyörű, napsütéses ősz végül mégiscsak borús, esős időre fordult egy nappal a tervezett túránk előtt. Így inkább most elhalasztottuk a kirándulásunkat azzal a szándékkal, hogy jövő tavasszal majd bepótoljuk.

Azonban ezt a napot már mindannyian arra szántuk, hogy együtt töltsük az időt. Így gyors átgondolás után kitaláltuk, hogy az imaháznál szervezünk valamilyen programot. Október 30-án délután végül 15-en jöttünk össze a gyülekezeti teremben, ami mondhatni egy rekordszámú csapat volt. Éppen nem esett az eső, így hirtelen jött ötlettől vezérelve mégiscsak túráztunk egyet: elsétáltunk a régi szabadtéri konferenciák területéhez, és ha már ott voltunk, be is mentünk szétnézni. Körülbelül másfél méteres növényzet fogadott bennünket, amitől az egykori tisztás vonalait már csak sejteni lehetett. Mi idősebbek azért még emlékeztünk, hogy hol állt a szószék, hol ült a gyülekezet, hol voltak a bejárók, hol volt a röplabdapálya...

Visszatérve az imaházhoz gyorsan nekiálltunk elkészíteni egy kis bográcsos gulyáslevest. Mindenki kivette a részét a hozzávalók előkészítésében, így mire felocsúdtunk, hogy kellene erről készíteni egy fényképet, már minden a tálban volt megpucolva és összedarabolva. Bár a sok kéz munkájának eredményeként végül néhány répa túl nagy lett, mások meg túl kicsik, azért a végeredményt ez nem befolyásolta.

Amíg főtt a leves, egy filmet néztünk meg pihenésképpen. Az elgondolkodtató cselekmény egy sikeres gyermekkórusról szólt, akik épp egy nagy versenyre készülnek. Egy lelkes új jövevény érkezik a kórusba, aki itt-ott nem tökéletesen tisztán énekli ki a hangokat kockáztatva ezzel a győzelem sikerét. Az első órán a karmester felfigyel erre, és megkéri az újoncot, hogy „csak belül énekeljen”. Tátogjon. A többiek ezt nem is sejtik, de a főszereplőnk nem tudja elrejteni a szomorúságát emiatt, így végül kiderül, hogy nem csak neki kell tátognia éneklés közben. A film központi gondolata innentől azt a kérdést feszegeti, hogy kiállunk‑e egymásért akár úgy is, hogy nagy veszteségünk lehet belőle? Erősebb‑e az összetartás az egyéni érdekeknél?

Ezekből a gondolatokból egy jó beszélgetés alakult az asztal körül, és végül a gulyásleves is elfogyott. Alig maradt egy kevés a bogrács alján. Estefelé búcsúztunk el egymástól, és mindenki jó emlékekkel gazdagodva hagyta maga mögött ezt a nagyszerű napot.

(A képekre kattintva nagyban is megnézhetőek a fotók.)