Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.

Rómabeliekhez írt levél 5. rész 6–8 versei

Ebben a világban a legtöbb ember hittől és vallástól függetlenül azt gondolja, hogy a legnagyobb és legszentebb érték a „szeretet”. De ez a szó talán kiüresedetté vált napjainkra, ha arra gondolunk, hogy mennyi háborúság, harag és közöny van a világban.

Persze elmondhatjuk magunkról, hogy tudunk szeretni, mert ilyen a hűséges házastársi szeretet, szeretet a testvérek között, a gyermeki és szülői szeretet, a barátok iránt érzett szeretet, és folytathatnánk a sort. De ha őszinték akarunk lenni, be kell valljuk, hogy milyen sokszor kudarcot vallunk az életben. Hibákat követünk el, amik tönkreteszik az emberi kapcsolatainkat, és férj feleség ellen fordul, testvér testvér ellen, gyermek szülő ellen...

Képesek vagyunk egyáltalán a teljes, igaz szeretetre? A tökéletes szeretetre? Arra, amit Pál apostol a „Szeretet himnuszában”, a Korinthusiakhoz írt levél 13. részében olyan szépen megfogalmazott?

A mi szeretetünk soha nem lesz tökéletes, de kétezer évvel ezelőtt volt valaki, aki megmutatta, hogy mi az igaz szeretet valódi mértéke.

Ezt fogalmazza meg Pál apostol, amikor bátorításként leírja a következő mondatot a Római gyülekezetnek: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” Pál határozottan önmagára is gondolt, amikor leírta ezeket a sorokat. Hiszen ő is Jézus kortársa volt, de nem követte Jézust, nem lett a tanítványa, sőt Jézus halála után elkezdte üldözni a keresztényeket is. Csak később fogadta el Jézus kegyelmét a damaszkuszi úton. Ennek ellenére vallja, hogy Krisztus őérte is meghalt... Nem azt mondja, hogy „meghalt értetek”, hanem hogy „meghalt értünk” – magát is beleértve – „amikor bűnösök voltunk”.

Nagy örömhír ez mindannyiunk számára. Hiszen mindannyian Jézus halála után, bűnben születtünk, de teljes szívvel bízhatunk abban, hogy Krisztus értünk is meghalt. Jézus áldozata véghezvitte a megváltás művét anélkül, hogy számunkra bármiféle elismerésre méltó dolgot szabott volna meg feltételként. Ez tesz bennünket teljesen bizonyossá arról, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert.

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8:38–39)

Azt olvashatjuk a Szentírásban, hogy „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért”. Emberi mércével ez a legnagyobb magaslat, amivel szeretetünket ki tudjuk fejezni. Isten szeretete azonban még ezt a csúcsot is meghaladta: Krisztus kész volt meghalni ellenségeiért, az ellene lázadó, iránta gonoszul viselkedő emberekért: Isten gonosz teremtményeiért is. Azt olvastuk, hogy az emberek között nagyon ritkán akad példa arra, hogy valaki vállalja a halált egy igaz emberért, bár kétségtelen, hogy néha megtörténik. De ha ezt el is fogadjuk, egy olyan embert sem találunk a világon, aki egy gonosz emberért akarna meghalni. Gyilkosokért, tolvajokért, rablókért, népirtókért, háborús bűnösökért, könyörtelen diktátorokért egyikünk sem vállalná a halált. De Krisztus megtette, bemutatva ezzel a valódi szeretet igaz példáját.

„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (I. János 4:9–10)

Szemlélve a mai bűnnel teli világunkat azt látjuk, hogy semmi sem változott. Ugyanolyan ellenségesen és lázadóan viselkedik az emberiség Isten iránt, mint 2000 évvel ezelőtt. De az isteni kegyelem már készen van és munkálkodik. Készen volt számunkra is – Pál szavait idézve – „amikor még erőtlenek voltunk”. Mert Krisztus meghalt a bűnösökért. Olyan bűnösökért, mint te és én. És ez az áldozat az, ami kétségek nélkül bizonyítja, hogy Isten végtelenül szeret bennünket.

De mi mennyire szeretjük a mi mennyei Atyánkat? Elég hálásak vagyunk Neki ezért? Mi vállalnánk a halált Jézusért? Szerencsére ezt most Isten nem kívánja tőlünk. Bátran és szabadon megvallhatjuk hitünket itt, ahol élünk. De ne felejtsük el, hogy a világban vannak olyan országok, ahol halálosan üldözik a keresztényeket. Többször hallottunk már olyan híreket, hogy terroristák keresz­tényeket végeztek ki a hitükért. Ők Jézusért haltak meg...

Krisztus nem kéri most tőlünk, hogy kövessük a példájukat, de kéri, hogy szánjuk oda életünket jó illatú áldozatként mindennap. Szánjuk magunkat oda az imádságra, az ige olvasására, az igazság szólására, a jó cselekvésére és a szeretetre minden ember iránt. Határozzuk el, hogy nem adjuk fel, amire Isten hívott bennünket, hogy általunk is épülhessen Isten országa, és egyre több ember felismerhesse Isten nagy szeretetét!