Véget ért az ősz, a betakarítás időszaka. Mielőtt beköszönt újból a fagy és minden téli álomra hajtja a fejét, ez egy jó időszak arra, hogy megálljunk és megnézzük, mennyi áldást kaptunk ebben az évben is a mi mennyei Atyánktól. „Nézd az áldást, nézd meg egyenként” – mondja az egyik énekünk, de ha őszinték akarunk lenni, akkor a mai rohanó világban erre talán még sokszor a keresztény embereknek se jut elég ideje, mert a rengeteg más dolog teljesen elvonja a figyelmünket az áldásokról...

Ezért jó az a hagyomány, hogy minden ősszel gyülekezeteinkben egy napot kiemelten a hálaadásnak szentelünk. Körzetünkben az ünnepek sorát október 8‑án a dunavecsei hálaadó nap nyitotta meg, amelyen a körzet testvérisége is részt vett, és a dömsödi énekkar szolgált. Takács Zoltán lelkipásztor testvér az igehirdetésében a Zsoltárok 119:108 bibliavers alapján buzdította a gyülekezetet, melyben a hálaadás és a fogadalom nem túl könnyen észrevehető kapcsolatára mutatott rá. Az Ószövetségben ez a két dolog nagyon is összefonódik, melyet sok fejezetben felfedezhetünk. Ilyen például a 66. Zsoltár néhány verse („Égőáldozatokkal megyek házadba, megfizetem neked fogadalmaimat, amelyet ajkam ígért és szám kimondott nyomorúságomban.”) vagy Sámuel édesanyjának, Annának a fogadalma is. Istennek néha tehetünk fogadalmakat a nyomorúságunk idején, melyet utána hálás szívvel fogunk beteljesíteni a szabadulás után.

A következő vasárnapon, október 15-én a kiskunlacházi imaházban gyűltünk össze hálaadó istentiszteletre. Itt az igehirdetésben a Filippi 4:6–7 bibliaversek alapján kaptunk tanítást. Az aggódás az életünk mindennapjainak része, pedig nem kellene, hogy így legyen. Sokszor érezzük az ilyen helyzetekben, hogy milyen jó lenne, ha lenne valaki, aki meghallgatna és segíteni tudna. Elfelejtjük, hogy van ilyen „valaki”: Isten. Ő az, akihez bármikor lehet fordulni imádságainkon keresztül. És miért fontos, hogy a kéréseinket hálaadással fogalmazzuk meg? Mert így ösztönözve leszünk, hogy még a nehéz helyzetünkben is keressük és vegyük észre a korábbi jó élményeket és tapasztalatokat. Mint ahogyan azt a karéneknekben is énekeljük: „Gond ha nyomja lelked, válladat kereszt S szinte attól tartasz, el se bírod ezt, Vedd számon az áldást s oszlik bánatod S vígan énekelve töltöd a napod.”

A körzeti hálaadó alkalmak sorát október 22-én a dömsödi gyülekezet hálaadó napja zárta, ahol az egész nap témája az volt, hogy hogyan tudunk hálás életet élni a gyülekezetünkben. Alapgondolatként Takács Zoltán testvér délelőtt a Kolossé 1:3–14 igeverseket olvasta fel. Minden ember nagyon sok közösség tagja, akarva vagy akaratlanul, de a legfontosabb közösség az Istennel és a gyermekeivel való közösség. Legyünk hálásak azért, hogy Krisztus testének tagjai lehetünk és a gyülekezet részei lehetünk, és éljük meg ezt hittel, szeretettel és az örök életre vonatkozó reménységgel!

Dömsödön a délutáni alkalmon is folytatódtak a délelőtti gondolatok a Kolossé 3:12–17 igeversek alapján. A felolvasott igeversek sok területen adnak tanácsot számunkra, hogy miként éljük meg a hitéletünket hálás szívvel a gyülekezetben és a világban. Az egyik lényeges üzenet az volt: fontos, hogy ne csak Isten felé fejezzük ki a hálánkat, hanem embertársaink felé is, mert ez alapjaiban határozza meg akkor a hozzáállásunkat mások felé. Így el tudjuk viselni egymást, meg tudunk bocsátani egymásnak és békét tudunk teremteni. Szavaink, tetteink egyaránt Jézust „másolva” kell történjenek, mert ezzel is az Istennek való hálánkat fejezzük ki.

Mindhárom hálaadó napon a gyülekezet és az énekkar sok olyan éneket énekelt mindenki nagy örömére, melyekben Isten felé nyilvánítottuk ki a köszönetünket. Hallhattunk különböző szolgálatokat is, verseket, énekeket, bizonyságtételeket, melyek mind azt bizonyították, hogy Isten az elmúlt időszakban is gondot viselt rólunk. Nagyon jó volt megtapasztalni az alkalmak utáni szeretetvendégségeken a testvéri közösséget és a gyülekezet mint közösség áldásait.

Vigyük el a hallottakat a szívünkben, és a hálánk ne szűnjön meg Isten szeretete iránt!