Fordítsd jóra sorsunkat, URam, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!

126. Zsoltár 4–6 verse

Talán emlékszünk még rá, hogy 2004-ben karácsonykor egy hatalmas szökőár (cunami) pusztított Indonéziában és Srí Lankán, ahol több százezer ember meghalt. Emlékszem, hogy néhány nappal a tragédia után egy rádióműsorban arról faggattak egy lelkészt, hogy Isten hogyan engedhette meg ezt a tragédiát. Hasonló kérdések merültek fel az emberekben nem is olyan régen a törökországi földrengés után is, ahol szintén több tízezren meghaltak. Nehéz kérdések ezek, és az ilyen katasztrófák még az Istenben komolyan hívőket is elbizonytalaníthatják kissé.

Mennyivel inkább igaz ez, amikor nem csak hírekben hallunk távoli katasztrófákról, hanem saját személyes életünkben jönnek megpróbáltatások. Komoly hívőként Istentől várunk segítséget, mégis a buzgó imádkozás ellenére nem jön válasz. Anyagi nehézségek, egészségügyi problémák, vagy akár egy szerettünk elvesztése mélyen megrendítheti a hitünket Istenben.

Amikor 2022 augusztusában a bemerítésem előtt a gyülekezet előtt álltam, én is elmeséltem, hogy volt az életemben nekem is egy mélypont, amikor megingott a hitem és elkezdtem kételkedni Isten létében. Azt hiszem, hogy életünk folyamán előbb-utóbb mindannyian belekerülünk legalább egy olyan helyzetbe, ami erősen próbára teszi a hitünket. Ilyenkor nagyon könnyen elsodródhatunk Istentől.

A fenti zsoltárversekben egy szorult helyzetben levő ember segélykiáltását hallhatjuk: „Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!” Hogy megértsük ezt a képet, tudnunk kell, hogy Izráel déli része egy hatalmas sivatagos terület, ahol az év nagy részében hőség és szárazság van. Amikor télen és tavasszal bő csapadék hull, a kiszáradt medrek hegyi patakokká változnak és a sivatag egy rövid időre kivirágzik. Amikor a zsoltáros ezeket a gondolatokat leírta, talán három dolgot szeretett volna kifejezni ezzel a példával. Egyfelől azt a kívánságot, hogy amilyen gyorsan feltöltődnek az üres patakmedrek vízzel, olyan gyorsan jöjjön Isten segítsége is. De azt is tudták az ott élő emberek, hogy az esős évszakok kiszámíthatóan és bizonyosan megjönnek évről-évre, ezért a gondolat azt a vágyat is kifejezi, hogy ugyanilyen bizonyossággal érkezzen Isten segítsége. Harmadszor ebben a hasonlatban az a kérés is benne van, hogy Isten áldása olyan bőséges legyen, mint a vízzel megtelt patak, amely életet ad a környezetének is. A folytatólagos bibliaversekben ezt a kívánságot erősíti tovább a zsoltáros: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!”

Milyen jó is lenne, ha életünk csupa esős hónapokból állna! Ha Isten áldása szüntelenül hullana ránk. Azonban nem így van. Vannak száraz hónapok is, amikor Isten jelenléte olyan távolinak tűnik. Előfordul, hogy egy nyomorúságos helyzetben szükségünk lenne Rá, de nincs válasz az imádságainkra. Nem értjük, hogy mi történik velünk és miért...

Sokszor eszembe jut, hogy a zsidó nép több generáción keresztül volt fogságban Egyiptomban. Biztos vagyok benne, hogy a sanyargattatás között gyakran kiáltottak Istenhez, mégis nagyon sokan meghaltak úgy, hogy nem tapasztalhatták meg Isten szabadítását. De hogy egy másik példát is említsek, gondoljunk Dávidra, aki a dicső hadvezéri pozícióból hirtelen üldözött vad lett. Rettegve, az életét féltve bujkált a hegyek között remélve, hogy Saul nem találja meg. A Zsoltárok könyvében sok imádsága fennmaradt, így tudjuk, hogy gyakran imádkozott Istenhez, de valószínűleg mégis évekig tartott, mire sorsa rendeződött.

De eszünkbe juthat Jób is, akiről maga Isten mondja, hogy „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Azonban mindenét elvesztve, betegségben és fájdalomban Jób is eljut abba az állapotba, amikor teljes kétségek között még Istent is számonkéri. Jób könyvében olvassuk a 30. részben, hogy ezt mondja a megtört Jób Istennek: „Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem. Kegyetlenné váltál irántam.”

Kemény szavak. Embert próbáló nehéz helyzetben bennünket is hatalmába keríthetnek hasonló gondolatok, és könnyen tud az ember saját gondolatainak a rabjává válni. De mit tehetünk ilyenkor?

A legfontosabb, hogy maradjunk Isten közelében. Ha elkezdjük teljesen kizárni Istent az életünkből: például nem imádkozunk, nem jövünk imaházba, nem olvasunk Bibliát, akkor könnyen végleg megszakadhat vele a kapcsolatunk. Persze a kétségek nem fognak egyik pillanatról a másikra eltűnni. Emlékszem, hogy amikor mélyponton voltam, hónapokig nem volt erőm kinyitni a Bibliát, és imára kulcsolni a kezem. De az istentiszteleteken itt voltam és néhány keresztény könyvet is elolvastam. Visszatekintve erre az időszakra, örülök, hogy nem égettem fel minden hidat köztem és Isten között...

Nem ismerjük, nem értjük Isten terveit, de a próbák között bizakodásra adhat okot, hogy a kellő időben jönni fog a segítség, mint ahogy az esős évszak is megérkezik a maga idejében. Lehet, hogy a száraz időszak tovább tart, mint szeretnénk, de az előbbi példákat nézve végül Jób és Dávid sorsa is jóra fordult. És a zsidó népet sem hagyta Isten Egyiptomban.

Van egy szép énekünk, amit sokan ismernek: „Az Úr csodásan működik, de útja rejve van”. Igen. Nem mindig tudhatjuk, hogy miért történnek rossz dolgok velünk, de fontos, hogy tiszta szívvel közeledjünk ilyenkor is Isten felé. Bizakodhatunk benne, hogy a rosszban is valami jót készít el számunkra a mi szerető mennyei Atyánk, még ha ez nem is nyilvánvaló a számunkra. Az említett énekben mély gondolatok vannak, amit hadd idézzek most fel, és figyeljünk majd rájuk, amikor énekeljük ezeket a sorokat: „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát. Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul. Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull! Bízzál az Úrban, rólad ő meg nem feledkezik, sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik!”

Kedves olvasó! Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy Isten tartson meg bennünket a megpróbáltatásokban! Adjon erőt a nehézségek elhordozásához és vágyat a szívünkbe, hogy ilyenkor is Őt keressük, hogy a megpróbáltatások ne oltsák ki Isten iránti szeretetünk lángját!